Elhagyott, balesetes állatok

Pro Canibus Alapítvány = Gyógyítás, szeretet, gondoskodás, elhelyezés
Bemutatkozás
Iskolai felvilágosítás
Gazdira várunk
Gazdira találtunk
Események
Elérhetőségünk
Partnereink


Örökbefogadó napok a Fressnapf-Récsei Áruházban!

2012-ben is örökbefogadó napok és cicasimogató a Fressnapf-Récsei Állati Áruházban!

Január 28: 10-16
Február 18: 10-16
Március 31: 10-16
Április 28: 10-16
Május 26: 10-16
Június 23: 10-16

A Macskamentők Alapítvány jóvoltából kedves, gazdit kereső cicusokkal találkozhat áruházunkban és közülük bármelyiket haza is viheti magával!

Az alapítvány munkatársai a rendezvény során köszönettel fogadják a látogatók Fressnapf áruházban vásárolt eledel adományait.


Fressnapf-Récsei Állati Áruház
Récsei Center, 1146 Budapest, Szabó J. u. 6.
Tel.: +36 70 562 1032






Hajléktalan cicák segélykiáltása

Fázom. Nagyon fázom. De én szerencsés vagyok, mert pár társammal összebújhatok. Melegítjük egymást. Vagy ez nem is szerencse? Hisz’ olyan nagyon sokan vagyunk idekint, a szabad ég alatt, gyötrelmes halálra ítélten. Most jó, összebújva el lehet még viselni. Ez azonban sajnos sosem tart sokáig. Mindig csak egyre elviselhetetlenebb lesz a hideg. Aztán eljön a nap, amikor valami jeges érintésű nedvesség szitál alá onnan fentről, a magasból. Amikor először láttam, annyira szépnek találtam. Fehér volt, mint a meleg tejecske. Ez azonban nem volt meleg, és jóízű sem. Átáztatta a bundámat. Rettenetesen fáztam tőle, csontomig hatolt a hidege. Már nem tetszik…

Lehet, hogy megint folyni kezd az apró nózim tőle, mint legutóbb, a forró napok előtt.

Tegnap egy kétlábú rám nézett, és azt mondta a társának, hogy valószínűleg nem lehet sok hátra nekem. Úgy zihálok, mint akinek egy finom kis tüdőgyulladása van. Hát én nem tudom, mi az a tüdőgyulladás, de nekem biztos nincs olyanom. Ha lenne, már rég befaltam volna, nem lennék éhes, mint mindig!

Tavaly, a hidegek időszaka alatt, a szomszéd teleknél felugrottam egy párkányra, ahonnan olyan jó szagok és melegség jött kifelé. Tudom, hogy párkánynak hívják, az egyik kétlábú ordította felém, amikor megdobott valamivel, amitől nagyon sokáig sajgott az oldalam. Reccsent valami a bundácskám alatt, és azután fájt még a levegővétel is. Azóta is mindig sajog, amikor hideg van. A kétlábú, aki megdobott, az kiabálta, hogy takarodjak le a párkányáról, be ne tegyem a büdös, koszos, nyomorult lábam a lakásába.

Nem is vagyok büdös. Minden nap mosakszom, szinte mást sem teszek. Hogy a nyomorult láb milyen, azt nem tudom. Nézegettem az enyémet, de olyannak láttam, mint minden cicáét. Nincs különbség.

Nem akartam én a kétlábúnak semmi rosszat. Én nem… Csak hát olyan finom, ínycsiklandó illatok szálingóztak felém odabentről, hogy a mindig korgó pocim is belésajdult. Akkor már sok-sok éjidő óta nem ettem semmit. Savat hánytam. Fájt. Mindig fáj az éhség. És a hideg is. A kétlábú ember párkányáról érzett hő mézédes csalogatása is csak illúzió-meleg volt, mint forróságban a délibáb – nem melegség…

Milyen jó volna, ha lenne tüdőgyulladásom! Mindet megenném az utolsó falatig! Ha nem olyan finom, mint ahogy azt a kétlábú mondta, akkor is.

Fázom. És most olyan homályosan is látok. A reszketés erősödik, nem enyhül.

Dorombolok.

Így nyugtatom magam, és nem hallom, ahogy az ürességtől fájó pocakom hangosan korog, ételért sír, könyörög. A fogacskáim össze-összekoccanását még így is hallom. Igyekszem nem figyelni rá.

A sorstársaim hozzám bújnak. Most jó meleg már a testem. Forró. Mégsem élvezik.

Talán valami rosszat sejtenek?

A belőlem áradó hőt élveznem kéne, ám én – nem értem, miért – mégis egyre jobban remegek tőle. Nem melegít, inkább szinte már hűt.

Annyira gyenge vagyok. És nagyon álmos. Egy hang valahol a kis lelkemben felsír. Engem sirat, de nem tudom, miért. Pedig most olyan jó. El fogok aludni. Akkor nem fáj semmi. Talán még a fagy kínzó ölelését, és az üres pocimban lötyögő csípős valami mardosását sem érzem.

Pár pillanatra elszenderedek, és álmot látok. Újra látom magam a kétlábúm mellett. Mert nekem is volt ám olyanom. Azt mondta, szeret. Sokat ölelt és csókolt, melegben tartott és finom falatokkal kényeztetett. Aztán egyre többször volt olyan, amikor hozzábújtam, hogy kifejezzem szeretetem és hálám azért, amit velem tesz, s hogy ő van nekem, rám förmedt, hogy ne untassam, ne törleszkedjek. Egy este aztán felkapott, és betett a hordozómba. Örültem: utazunk valahová! Hurrá! Több társammal ellentétben én szerettem utazni. Elhozott ide a közelbe, és kitett a fűbe, a szomszédos park padja alá. Határtalanul boldog voltam, önfeledten hemperegni kezdtem. Még sosem éreztem füvet a talpacskáim alatt! Ezt a kétlábúmnak is el akartam mesélni – hadd örüljön velem ő is, a drága!

Nem találtam sehol. Azóta sem találom, pedig szüntelen keresem. Hogy sírhat utánam ő is, hogy elveszített. Biztos úgy sirat, mint én őt! Hiába mondják a társaim, hogy felejtsem el, engem is csak ugyanúgy kidobtak, mint őket!

Mert minden magányunknak, elhagyatottságunknak tudatában vagyunk ám mi, bársonytalpúak! Minden cicatársam.

Ám én nem hiszek nekik, engem nem dobtak el. Bolondok ezek?! Hát mi vagyok én? Valami szemét?! Vagy egy megunt, levetett, rongyos ruhadarab?! Ugyan! Dehogy dobtak el!

Álmodom. Aztán felébredek. Hideg van. Itt a valóság, kérem szépen…

Halál. Nem tudom, honnan ismerem ezt a szót. Csak azt tudom, hogy készül átölelni.

Megfagyok?

Éhen halok?

Tompa most a kis lelkem. Nem fog már többé fájni az sem. Mert haldoklásom közben, utolsó érzésemként és gondolatomként is csak rád gondolok, szerelmem, édes gazdám, mindenem, egyetlenem!

Meghalok…

Meghalok?

Szeretlek…



És Te? Te EMBER! Ott a meleg, kényelmes és elegáns lakásodban, teli hassal, jóllakottan bebújva a puha, illatos paplanod alá! Te, aki állatszeretőnek mondod magad: HAGYOD EZT???

Fogadj örökbe egy elhagyatott, utcára dobott, kivert árvát! Sokan sírnak utánad, érted – és miattad… Az utcán már nincs sok idejük hátra!

MENTSD MEG!!!

Copyright © Ramóna R. R. 2011.
Minden jog fenntartva! All rights reserved!
Rónai Rita Ramóna




Örökbefogadó nap a SzeptemberFeszten 2010.09.04-05

Örökbefogadó napot tartottunk a SzeptemberFeszten 2010.09.04-05-én, érdeklődőkben nem szenvedtünk hiányt, kis védenceink rengeteg simogatást és szeretetet kaptak a látogatóktól.
Az első napon otthonra és szerető gazdira talált öt cicus és egy kiskutya.

További fotók ITT!




Örökbefogadó nap Vecsésen

2010.04.17-én részt vettünk a vecsési Fressnapf áruházban tartott örökbefogadó napon, sok kutyus talált új gazdára.

Dr. Zöldi Tamás állatorvos szaktanácsadással segítette munkánkat, az állatbarátok bizalommal fordulhattak hozzá a kérdéseikkel.

Érdeklődésben nem volt hiány, bízunk benne, hogy a legközelebbi örökbefogadó napra is sok gazdijelölt ellátogat.




Köszönetnyilvánítás

2010.03.29-én az M3-as autópályán feküdtem az árokban, borzalmas fájdalmaim voltak, nem értettem, hogy mi történt velem… Még napokig kínlódhattam volna ott, de egyszer csak megállt mellettem egy autó, benne Ikládi Roland r.zls. és Bak Viktor r.ftorm., a Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság, Autópálya Alosztály, Gödöllő munkatársai. Félve néztem rájuk, fújtam és morogtam, de Ők nem léptek át rajtam „csak egy macska” vállvonással, hanem megpróbáltak segíteni. Felhívták a Macskamentők Alapítvány munkatársát, aki azonnal a helyszínre sietett és együttes erővel befogtak, nem törődve azzal, hogy rémületemben tiszta erőből támadtam rájuk, bár elmenekülni nem tudtam, hiszen a hátsó lábaimat élettelenül húztam magam után. Utam a Pro Canibus Alapítványhoz vezetett, ahol azonnal megkezdték az orvosi ellátásomat és végre csillapodott az az őrjítő fájdalom. Kaptam egy injekciót, amitől egyre ködösebb lett a világ és a röntgenasztalra fektettek. Sajnos a diagnózis egyenértékű volt a halálos ítélettel, a gerincem szabályosan kettészakadt, így már fel sem ébredtem, békésen és fájdalmak nélkül átkeltem a szivárvány hídon…
Szeretnék köszönetet mondani megmentőimnek, most már nem fáj semmi és boldogan kergetem az egereket a túloldalon. Nélkületek talán még most is ott szenvednék, míg éhen nem halok…
Ti igazán szolgáltok és védtek, még akkor is, ha csak egy macskáról van szó…
Köszönöm, amit értem tettetek!
Rolicica




Rólunk írták Városkép 2009.10.12.

Városkép 2009.10.12. levelesláda (www.varoskep.hu)

Pumukli hazatért

Szeptember 13-án, vasárnap reggel fél kilenc körül autóztunk barátommal a Péterhalmi úton, az erdős részen, Pestszentimre felé. Az egyik kanyar után elénk bukkant az út egyenes szakaszán keresztbe forduló ezüstszínű Suzuki Ignis gépkocsi.
– Hát ez mit művel? Vajon mit rakott ki? – kérdezte barátom. Szakmai ártalom: munkánk során sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy autókból szemetet, hulladékot raknak le az elhagyatott helyeken. Közben a Suzuki megfordult és velünk szemben, Lőrinc irányába távozott. Lassítottunk, hogy lássuk, mi lehetett a megállás, visszafordulás oka. A helyszínen, az erdőszéli fűben egy fekete bundájú tacskó kutya feküdt. Mellette húsevő emlősöknek való finom falat: némi puffasztott rizs leszórva, tán „utolsó reggeli” a „gondoskodó” gazditól. Nem tiltakozott, amikor betettük az autóba. Gyakorlott autós kutyaként foglalt helyet a hátsó ülésen. Később, tüzetesebb vizsgálódás során vettük észre, hogy a kutyus beteg: farán, végbélnyílásán hatalmas duzzanat éktelenkedik. Ennek ellenére hazavittem, és másnap az ismerős állatorvossal megvizsgáltattam. A diagnózis: súlyos gátsérv, ami akadályozza, illetve nagyon fájdalmassá teszi a székletürítést. Műtéti megoldás híján a kutyus rövidesen elpusztul, a műtét viszont kb. 40-50 ezer Ft-ba kerül. A „szerető” gazdi nyilván e miatt az összeg miatt vált meg ily „humánus” módon 6-8 éves kedvencétől. Elképedve álltunk feleségemmel a helyzet előtt: anyagi helyzetünk ezt a kiadást nem engedi meg! Mit tegyünk? A kutyus – az akut bajtól eltekintve – jól táplált, egészséges, kedves, értelmes jószág. Az elaltattatás egy fájdalommentes megoldás lehetne, kb. 2000 Ft, a műtét árával szemben. Ezt a lehetőséget a „szerető” gazdi is választhatta volna a lassú kínhalálra, vagy a gázolás általi halálra ítélés helyett. De mi nem ítélhetjük halálra! Fiamék az interneten lázas kutatásba kezdtek segítség után. És megtörtént a csoda! Ennek a kutyusnak Szent Bernát a védőszentje! Létezik egy alapítvány, amely a sérült, kidobott, balesetet szenvedett, beteg kutyáknak azonnali és ingyenes orvosi ellátást nyújt! Ráadásul, a kerületen belül, a megtalálás helyétől kb. 2 km-re. Pumukli – erre a megszólításra reagált lelkesen, tehát ezentúl ez a neve – azóta túlesett a műtéten, remekül érzi magát. Fiam indított egy blogot: pumuklikutya.blogspot. com, ahol olvasható és látható a kutyus hányatott sorsa, és a gazdakereső szándék. Érdeklődők és együtt érzők most is megtekinthetik a blogot.
De új gazdit már nem keresünk! Mert Pumukli pont egy 12 kg-os tacskónyi helyet harcolt ki a szívünkben magának. Mi már egy család vagyunk! Régi gazdájának üzenjük: betegen, magányosan kerülje az elhagyatott erdei utakat! Nem biztos, hogy ezek után neki lesz védőszentje!

Rigler András




SZEPTEMBER FESZT 2007

A 2007. évi Szeptember Feszt rendezvényen megszokott helyünkön állítottuk fel bemutatkozó sátrunkat.

A hétvégén több száz felnőtt és gyerek látogatott el hozzánk,akik reméljük élményekkel és hasznos információkkal távoztak tőlünk.

Aktivistáink folyamatos felvilágosító munkát végeztek elsősorban az állatvédelem témakörében,de állatorvosaink is a közönség rendelkezésére álltak szaktanácsadással mindkét napon.

Köszönjük minden adakozó látogatónak nagylelkű adomámyát,amelyet a balesetet szenvedett gazdátlan állatok gyógykezelésére fogunk fordítani.




Népszerű volt az állatsimogatás lehetősége. A gyerekek boldogan vették ölbe a gazdára váró kiskutyákat,kiscicákat.

Sikeres volt az örökbefogadó akciónk is. Két nap alatt tizenkét macska és négy kutya talált új gazdára a közvetítésünkkel.

Reméljük,az újdonsült gazdiknak sok öröme telik majd ezekben a kis állatokban.






Honlapkészítés